50+ életkorban

Hölgyeknek, Uraknak

 

 

Mi - e sorok írója és munkatársaim is - ebbe a korcsoportba tartozunk, tehát tudjuk, hogy néha nagyon nehéz a helyzeted. Ugyanakkor kiszolgáltatottnak lenni sokkal rosszabb, mint mosolyogni (akár saját magunk kellemetlenségein, ügyetlenkedésein, buzgalmán vagy nagy igyekezetén).  

 

Tudjuk, hogy kevés az időd, Neked is, nekünk is 24 órából áll egy nap :) Mégis törekedjél kiegyensúlyozottságra. Ez az az életkor, amikor nem nézhetünk ki akárhogy. A slampos öltözködés soha sem szép, ebben az életkorban pedig tilos. Mutassunk példát a körülöttünk lévőknek.

Velem történt: Múltkor olyan jól éreztem a bőrömben. Kicsit kisminkeltem magam és mosolyogtam. Így indultam postára feladni levelet és gyógyszertárba vásárolni. Tudod, mindkét helyen olyan jóleső érzés volt, hogy nőnek néznek, kedvesek voltak, tájékoztattak (kivételesen mindkét helyen fiatal férfi volt a pult másik oldalán). Történt már ilyen zsenge korú női eladóval és idős hölgy ügyintézővel is, amikor szintén jól néztem ki és csinosnak éreztem magam.

A belső derü kiül az arcunkra, átsugárzik a másik felé. Ilyenkor udvariasabbak, megértőbbek vagyunk, ugye ez szükséges neked is kedves olvasóm!

Száz szónak is egy a vége: Kisugárzás. Igen, amit adunk a külvilág felé magunkból, az (is) fontos.

 

 

  • Ez az életszakasz is lehet gyönyörű. Ezért viszont tennünk kell. Megéri! Kevés smink hölgyeknek, sok mosoly és dícséret magadnak és másoknak is. Elismerő mosoly az 50+ Uraktól nagyon jól esik egy boltban pl. az eladónőnek, munkatársnőknek.

  • Most is tanulj újat. Legyél tájékozott. Olvass, varrj, horgolj, barkácsolj, vagy ismerj meg idegen nyelvet, tartsd meg régi hobbyd vagy keress újat. Céges tanfolyamot se hagyjál ki!

  • Merj szokatlanba fogni megtartva a méltóságod és vedd figyelembe életkorod. Mini szoknyával és legdivatosabb frizurával nem biztos, hogy Neked kell kísérletezni.

  • Öltözz csinosan - de ne akarj 25 évesnek látszani -. Egy jól öltözött, színeket megfelelően alkalmazó 50-es hölgy vagy úr letagadhat 10 évet is, Te tartozz ebbe a csoportba. A klasszikus stílus nagyon jól variálható.

  • Mozogj. Ezzel eléred, hogy jó kondicíód megtartod, teszel egészségedért és karcsúbb maradsz. Ez munkahelyeden sem közömbös szempont.

  • Add át tapasztalatod azoknak, akiket érdekel. Ha gyermekeidet nem érdeklik ezek, sebaj, van szomszédod, kolléganőd, kollégád, rokonod, stb.

  • Fogadd el és szeresd magad. Tedd ezt akkor is, ha nem Te vagy a vezérigazgató, vagy nem Te vagy a legsármosabb, legcsinosabb a cégnél, illetve még nem érted el az álmaid beosztását és még sorolhatnám.

  • Vegyed magad körül szép, kellemes dolgokkal, tárgyakkal munkahelyeden is és otthonodban is.

  • Ügyelj harmóniádra. Még akkor is, ha vannak gondok. Ki más, ha nem mi tudnánk, hogy nem minden arany, ami fénylik. Kellemes megjelenésű, összeszedett kolléga kincs 50+ évesen is!

  • Nyilvánosan ne sírj, ne hisztizz, ne panaszkodj, ne káromkodj. Ezt egyik életszakaszban sem ajánlom, viszont 50 éven felülieknek egyenesen tilos. Gondolhatod, mit mondanak ilyen estben munkatársaid vagy ügyfeleid .... csak ezt tudja!? Pedig ugye nem!

  • Fogadd el társad is olyannak, amilyen, Ő is elfogad. Megszerettétek egymást valamikor valamiért. Együtt töltöttetek már sok évet, ez kitörölhetetlen az életetekből. A jó működő párkapcsolat pozitívumai munkád jó minőségében is megmutatkozhatnak.

  • Nincs társad /még, már/ csüggedésre nincs okod, megtalálhatod. Legyél természetes, add magad, a társ találást is vedd könnyedén, ne ez legyen életed célja "csak" az egyik szuper lehetőség. Nyitottságod, meglátod eredményre vezet. "Házi nyúlra nem lövünk" mondást azért igyekezz betartani.

  • A társ témát azért írtam, mert a összefügg az otthoni jó hangulatunk és a munkateljesítményünk, tehát ez kétszeresen is fontos.

  • Építs közösséget! Szervezz a munkahelyeden névnapi vagy szülinapi felköszöntést (ne nagy dolog legyen, apró ajándék és pár perces összegyülekezés). Vagy segíts a kezdőknek kertészkedni a szomszédságodban, taníts kötni-horgolni szomszéd leányt, süssetek együtt süteményt, stb. Férfiak: Horgászatkor megosztjátok az ifjúsággal a kulisszatitkokat? Vagy mikor mit kell ültetni, elmondod-e az érdeklődő járókelőnek, akivel beszélgethetsz a kerítésen át. Legyél nyitott, barátokat találhatsz több korosztályból is akár. 

  • Jóindulattal, pozitívan és jóhiszeműen járj-kelj, adj okot arra, hogy felnézzenek rád.

 

Fel a fejjel mi már 50+ életkorúak vagyunk. Amit tudunk, mi értük el, önmagunknak köszönhetjük.

Egyediek, megismételhetetlenek vagyunk, örüljünk ennek!

 

######

Várjuk és kérjük észrevételed, javaslataid e-mail címünkre, hogy hasznosíthassuk azokat.

 

Ide írhatsz: asszisztensm@gmail.com

 

Kösznjük.

 

######

 

Hírlevél

Hírlevélre való feliratkozás

Kapcsolat

Elérhetőség

© 2012 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode